Minden egyes szál egy tett, minden egyes elágazás egy döntés karrierünk gyökerén
2014. július 13. írta: marketingnewbie

Minden egyes szál egy tett, minden egyes elágazás egy döntés karrierünk gyökerén

Szép lassan a végére érünk a múltnak és felváltja a jelen, amelyben már arról fogok írni, hogy mi mindent csinálok most azért, hogy öt év múlva ott legyek, amit kitűztem célként magamnak.

Exposed_mango_tree_roots.jpg

Ám ne siessünk ennyire előre, mert mint mindenben, a karrierváltásnál is az első lépések a legkeményebbek. Minden a döntésnél kezdődik, az alakul át szép lassan egy fa gyökerévé, ahol minden egyes szál egy tettet, minden egyes elágazás egy döntést szimbolizál. Amennyiben az ember elég kitartó, olyan gyökeret ereszt a tettei, döntései által, hogy azt szinte semmi nem tudja megborítani, annyira kapaszkodik a „földbe”.

Persze először csak egy kis nyúlvány az egész, amelyet bármilyen kisebb hatás kicsavar a földből, ezért van az, hogy nagyon sokan már az elején feladják, vagy egy kicsivel később. Pedig ha a gyökér túléli az első telet, akkor utána a legnagyobb fagyoknak is ellenáll!

Első lépések:

Amikor eldöntöttem, hogy véglegesen marketing felé orientálódom, leültem és elővettem egy füzetet és egy tollat, hogy leírjam, mim van és mim nincs meg ahhoz, hogy sikeresen pályázzak egy állást x idő múlva.

Amim nincs:

-          kapcsolati tőkém

Amim van:

-          kreativitásom hozzá

-          hihetetlen kitartásom, akaraterőm

-          hitem abban, hogy nagyon jó szakemberré válhatok, mert megvan bennem hozzá minden

 Első körben így természetesen a kapcsolati tőkén kezdtem el dolgozni. Persze először én is lehetetlen feladatnak gondoltam, hogy nekiindulok a nagyvilágnak és megismerkedem szakemberekkel. Aztán nekiindultam és minden nap egyre hihetőbbé vált a lehetetlen.

A legnagyobb lökést a meetup.com oldal adta, amely a világ egyik, ha nem legjobb kezdeményezése és szerencsére hazánkban is komolyan veszik. Első körben két angol meetup csoportba regisztráltam, mert fejleszteni akartam a nyelvtudásomat. Igen, nem volt egyszerű. Az első helyszínnél ott álltam a kaputól 10 méterre és azon filóztam, hogy bemenjek a 20+ idegen ember közé, vagy inkább forduljak meg és irány haza. Természetesen bementem és ma már nevetek ezen és bármikor bárkihez odamegyek, de ehhez az kellett, hogy akkor ott ne futamodjak meg.

Azóta kibővítettem a marketing témakörrel is a meetup csoportjaimat, így (nyár kivételével) hetente legalább 3 hasznos előadáson, beszélgetésen veszek részt elképesztően jó és értékes (szak)emberekkel, akiktől rapid tempóban szívom be a tudást és a visszajelzések alapján én sem vagyok elveszett.

Én jelenleg ezen meetup csoportok eseményeire járok: Budapest Email Marketing (Ecommerce), The Budapest New Technology, Content Marketing Meetup Budapest, Marketing Budapest, Business English Skills, Freenlancers In Budapest, Learn English Budapest, Personal Growth

Ennek köszönhetően szinte észrevétlenül, de erősödik a szakmai tudásom. Az utolsó még múlttal foglalkozó bejegyzés pár nap múlva érkezik, utána a blog átvált a jelenbe és már sokkal konkrétabban fogok foglalkozni azzal, hogy mit adnak nekem a különféle meetup csoportok, emberi találkozások, könyvek, cikkek, amelyeket olvasók, videók, amelyeket nézek stb...

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingnewbie.blog.hu/api/trackback/id/tr996505483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása